Rózsáról talán kijelenthető, hogy az a korosztály, amelyik már nem csak egyre gyakrabban szembesül a mozgásszervi problémákkal, de komolyan is tudja azt annyira venni, hogy tegyen ellene. Valljuk be, a 20-as éveikben járókra ez még annyira nem jellemző.
A 4 hónapos közös munkánk Rózsával nagyon intenzív volt, ugyanis szinte végig tudtuk tartani a heti rendszerességű találkozókat és otthon is nagyon szorgalmasan végezte a gyakorlatokat. Enyhe Scheuermann-kór jellemezte, vagyis fokozott háti kidomborodás, amit súlyosbított a mozgásszegény életmód és az ülőmunka. Olyan panaszok jellemezték, mint az izomgörcsök, főleg az alsó végtagokban, merev izmok, korlátozott, nehézkes mozgás, csípő-, nyak- és vállfájdalmak, amik időnként még karba sugárzó kellemetlen érzéssel is párosultak. Erre jött még rá, a nyaki deformitás eredményeként a “banyapúp” ami már esztétikai problémát is jelentett számára.
A 20 alkalmas kezelés során bőven voltak olyan változások az életében amik nehezítették az eredményes munkát, de szerencsére Rózsa minden akadályt jól vett. Vitathatatlan, hogy ehhez erős motiváció és nagy elszántság kellett. Fontos kitérni itt pár részletre, hiszen kézzelfogható nyomai voltak a kezeléseken kívül eső lelki és szociális tényezőknek. Minden alkalommal beszélgetéssel szoktam kezdeni a munkát, de főleg később, amikor már rutinszerűen mennek bizonyos gyakorlatok, kezelés közben is fontosnak tartom megismerni a vendégeim “külső” életét.
Miért lehet fontos ez? Amikor valaki tartósan stresszes időszakot él át, mind mentálisan, mind fizikailag nehezebben tud fókuszálni. Az ilyen periódusok, amúgy is feszesebb izomtónust eredményeznek a testben, ami tovább nehezítheti a gyakorlatok végrehajtását. A nehezebb gyakorlat mentálisan is terhelt időszakban görcsös erőlködést, kudarcélményt szülhet. Ez hosszútávon frusztrációt, később pedig az ebből adódó sok sikertelenség és feszültség, feladást eredményezhet. De meg lehetne Rózsa esetében említeni az otthoni támogató légkör hiányát, az átmeneti munkanélküliséggel járó rendszertelenséget vagy az iskolakezdés okozta számtalan alkalmazkodási kényszert is. Vagyis mindig figyelembe kell venni azokat a “külső” tényezőket, amelyek gátolhatják a fejlődést, sőt azokat is, amik éppen segíthetik azt.
A képek magukért beszélnek, ugyanakkor nem csak “statikusan” értünk el szép eredményeket. A tartás helyreállításával csökkent az előrehelyezett fejtartás és a “banyapúp” mértéke, megszűntek az izomgörcsök illetve a csípő-, nyak- és vállfájdalmai. Sokkal rugalmasabb, dinamikusabb lett a mozgása és nőtt az ízületeinek mozgástartománya is. Körülbelül 2 hónap után vált szokássá számára a rendszeres otthoni gyakorlás, amit nem csak “házi feladatként” élt meg, hanem elmondásai szerint hiányzott már neki a napi rendszerességű célzott testmozgás. Sikerült elérni egy olyan testtudatosságot nála, amely által képes odafigyelni munka közben is az ülés során azokra az apró jelekre, amik rontják a tartását, és azokat megfelelően kompenzálja is. Szabadidejében csinálja a jól bevált gyakorlatokat, és azon felül is, törekszik a mindennapjaiban odafigyelve korrigálni a számára káros mozgásokat.
