A stressz egy nagyon elterjedt és általános kifejezés, bár sokan szerintem félreértelmezik és nincsenek tudatában annak testre gyakorolt hatásával. Éppen ezért se leküzdeni, se kezelni nem tudják megfelelően. A stressznek számtalan hatása van a szervezetünkre, ebben az írásban csupán a mozgásrendszer és a gerinc egészségének összefüggéseiben mutatok be néhány érdekességet.
Mi a stressz?
Az eredeti terminológia szerint a stressz az élőlény reakcióját, a stresszor pedig az őt fenyegető veszélyt jelenti. A rövid ideig tartó, akut stressz hatásokra adott normális válaszreakciók közé tartozik a fokozott készültségi helyzet és az adrenalin termelés hirtelen megemelkedése, amelyet később kimerültség követ; ezek teljesen természetes reakciók, amelyek elsődlegesen az életben maradást szolgálják. Az említett folyamatok csak akkor járhatnak negatív következménnyel, ha a stresszhelyzet hosszabb időn át is folyamatosan fennáll (krónikus stressz), megküzdési stratégiáink viszont nem bizonyulnak elegendőnek a kialakult szituáció kezelésére.
A stressz alapvetően a szervezet egy pozitív tulajdonsága, amely a túlélési ösztönünkből adódóan fokozza a szimpatikus idegrendszer működését, ami akut helyzetbe valóban életet is menthet de hosszútávon inkább okozza az ember halálát mint a túlélést. A stressz egy olyan helyzetet eredményez a testben, ahol a szervezet fokozott aktivitásának köszönhetően az izmok is fokozottan tónusos (feszült) állapotba kerülnek a többi élettani funkció fokozott működéséről pedig már ne is beszéljünk, ami szó szerint kimeríti a testet és a lelket egyaránt. Mindez pedig gyakorlatilag ellehetetleníti a teljes regenerálódást és kialakul egy ördögi kör, amiből a kiváltó ok (vagyis a stresszor) megszüntetése nélkül nem lehet kimászni.
Selye János megfogalmazása szerint „a stressz a szervezet nem specifikus válasza bármely igénybevételre. A stressz-előidéző hatás vagy stresszor-aktivitás szempontjából mindegy, hogy az a dolog vagy helyzet, amellyel szemben állunk, kellemes-e vagy kellemetlen; csupán az számít, hogy milyen mértékű az újraalkalmazkodás iránti szükséglet.” Tehát az embert érő bármely változás élettanilag stresszhelyzetet eredményez, a végeredményt mindössze annyi befolyásolja, hogy ezekre a változásokra miként reagálunk, hogy tudunk alkalmazkodni.
A stresszt kiváltó tényezők (stresszor) – mindazok az ingerek, amelyek a szervezetet alkalmazkodásra késztetik. Ez lehet akár egy személy, akár egy hely vagy bármilyen helyzet, ami alkalmazkodást igényel. A stressz tehát nem más, mint egy adaptációs, vagyis alkalmazkodási folyamat. Ahogy a túlélési ösztönünk is adaptációs folyamatok összessége az életben maradás érdekében.
A szervezet ezt az alkalmazkodást, alapvetően kétféle módon valósítja meg. Támadó vagy menekülő („fight” or „flight” = küzdj vagy fuss) magatartással. Mind pszichésen, mind fizikailag. Ekkor az ún. szimpatikus idegrendszer aktiválódik, ami egy fokozott készenléti helyzetbe hozza a szervezetet (szaporább légzés és szívverés, fokozódó izomtónus, felgyorsult anyagcsere folyamatok, a felesleges tevékenységek – emésztés – beszüntetése, fokozott endorfin termelés, ami természetes fájdalomcsillapító, bőrerek összehúzódása – esetleges vérzés gyorsabb elállítása érdekében stb.).
A stressz és az ülőmunka
A stresszraekció egy több ezer éves evolúciós folyamat eredménye, ami ma is genetikailag belénk van kódolva. Vagyis mindegy, hogy vélt vagy valós veszélyről beszélünk, lehet az a főnök rosszalló tekintete, egy forgalmi dugó, vagy egy igazi fenyegetettség éjszaka az utcán, testünk ugyanúgy reagál. Vészhelyzetben a túlélési reakció során a létfontosságú szervek védelme az elsődleges.
Az alábbi képpel azt próbálom szemléltetni, hogy az ülőmunka és a stressz testre gyakorolt hatása mennyire hasonló reakciót váltanak ki, amelyek tartósan, káros hatással lehetnek a gerincünkre. Talán nem túlzok, ha egy boxoló képével mutatom be milyen védekezőmechanizmussal reagál a test igazi veszélyhelyzetben. Nézzük meg a boxoló képét. A nyak „behúzásával” a vállak megemelésével és beejtésével karunkkal képesek vagyunk védeni az arcot, a nyakat és a mellkast egyaránt (“flight”), ezzel egy időben pedig, válaszreakcióra alkalmas pozícióba is kerültünk (“fight”). A hát nem csak csontosan jobban védett, de az ellenállását biztosítja a fokozott izomtónusa is. Ez a testhelyzet jól megmutatja milyen reakciót vált ki a felsőtestünkből egy stresszhatás, ami vegetatív idegrendszeri reakció, vagyis a szervezet önkéntelen, nem tudatosan befolyásolható folyamata.
Élettani hatása már csak a mozgásrendszer szempontjából is elég összetett. A fokozott izomtónus, kompressziós hatással bír a porckorongokra, a tartósan feszült nyaki izomtónus és a beejtett vállak hosszútávon pedig ún. felső keresztezett szindrómát eredményeznek. Röviden leírva, ahogy a képen is látszik a mellizmok eredési és tapadási pontja mivel tartósan közel van egymáshoz, elkezdenek zsugorodni. A trapézizom felső rostjai (“csuklyás izom”) fokozottan tónusossá válnak (ez szokott kőkemény lenni sok stressz hatására és ezért szokták jellemzően ezt a részt laikusok is masszírozni), emellett pedig a lapocka emelő izom (m. levator scapulae) eredési és tapadási pontja is közeledik, vagyis rövidül. Ahogy a test egyik részén elkezdenek rövidülni a kötőszövetek, úgy jellemzően az ellen oldalon elkezdenek megnyúlni és gyengülni azok. Így a trapézizom alsó rostjai, a rombuszizmok, illetve az elülső fűrészizmok gyengülnek. Ha ez még nem lenne elég a nyak elülső részeinek izmai is elkezdenek megnyúlni és gyengülni, ami további plusz terhet ró a nyak hátsó részére, ami tovább növeli annak izomtónusát. Ez a zárkózott testhelyzet megváltoztatja a test struktúráját, így még a fej is előrébb kerül a test egészséges középvonalához képest, ami a nyaki gerinc ívét is képes módosítani. Az előrehelyezett fejtartás nagyobb erőkart eredményez, ami nagyobb izommunkát igényel, így nyaki szakaszon fokozott kompresszió alatt tartja a csigolyákat. Mindez komoly problémákat okozhat az agy tápanyag ellátottságában, de önmagában a folyamatos és túlzott izomfeszültségtől megjelenhetnek akár helyi vagy kisugárzó fájdalmakat okozó izomcsomók, ún. triggerpontok is.
Természetesen a leírtaknál jóval több változás történik a testünkben, ezek pedig mind-mind átalakítják a mozgásmintát, felborítva a test izomegyensúlyát, ami további kompenzációkat és túlfeszültségeket eredményeznek a test különböző területein.
Most pedig vessünk egy pillantást a számítógép előtt ülő alakra. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ugyanolyan minta rajzolódik ki a felsőtestén, mint a boxolónál, vagyis tényleges stresszelés nélkül is olyan testhelyzetbe kényszeríti magát az ülőmunkát végző ember, mint az, akit stressz ér. A boxolóval szemben az ülőmunkát végzők másik nagy hátránya, hogy jellemzően tartósan ebben a testhelyzetben maradnak. Az inaktivitás hatására a szövetekben pangás kezd kialakulni, ami hosszútávon letapadásokat, merevséget eredményezhet. A felgyülemlett és mozgással le nem vezetett pszichés feszültségekről nem is beszéltünk. És itt nem csak az irodai munkát végzőkre kell gondolni, hanem bárkire, aki hosszú időn át egy helyben ülve a teste előtt végez bármilyen tevékenységet (pl. autóvezetés).
Testünkben az izmok és kötőszövetek rettentően alkalmazkodóak. Annak megfelelően, hogy miként használjuk a testünket, a különböző lágyrészek zsugorodnak, túlnyúlnak, elvékonyodnak vagy éppen megvastagszanak. Gondoljunk csak bele, mennyire el tud vékonyodni és erőtlenedni egy végtag, ha hosszabb ideig gipszben van. Vagyis a tartós ülés, ha még stresszes légkörrel is párosul, a fokozott izomtónus és a kényszertartás miatt, drasztikusan át tudja rajzolni a felsőtest mintáját, ami a gerinc egészsége szempontjából nagyon káros hatással lehet nem csak a nyaki, vagy a háti, de a lumbális szakaszra is.
Ráadásul az ülőmunka alsótesti hatásairól még nem is esett szó. Hogy miként tudja a teljes testet átrajzolni az ülőmunka, és az miként borítja fel az izomegyensúlyt oly mértékben, hogy az a gerincükre is káros hatással legyen, azt egy következő írásban fejtem ki.
Szerző: Jámbor Zoltán